Hírek, események

Örökbe fogadták a „képesla
Ez a két kutyus szerepel többek között a 2009. évi Pedigree Örökbefogadási Program egyik képeslapján.
Csoki története
Csoki a kutyaotthon létrehozásától kezdve élvezte vendégszeretetünket.
Állatvédő Tábor Nagykanizsá
Egyesületünk Nagykanizsán minden évben Állatvédő Tábort szervez, így idén is. Július 10-17-ig, ill. július 24-31-ig tart a két turnusunk. Ide várunk minden 10-18 év közötti állatbarát fiatalt.

további híreink

Pedigree® Örökbefogadási Program - Magyarország 2010

A Pedigree® mottója: „Mindenünk a kutya”. Ez számunkra azt jelenti, hogy a kiváló minőségű eledelek gyártása mellett idén is felkarolunk olyan ügyeket, melyek jobbá tehetik a kutyák életét. A MARS Magyarország hisz a Pedigree® Örökbefogadási Program hosszú távú eredményeiben. Hazánkban a tavalyi évben került sor első alkalommal a kampány megrendezésére. Sikerességét jelzi, hogy széles közönséghez eljutott a híre, és a program segítségével nemcsak öt állatmenhely gazdagodott összesen 10 millió forint adománnyal, hanem a honlapon már másfél ezer árva kutyus is gazdára talált. Idén virtuális örökbefogadásra is van lehetőség.

A Pedigree® Örökbefogadási Program az idei alkalommal is három fő célt tűzött ki maga elé:

  1. felhívni a figyelmet a menhelyen élő kutyák jelenlegi helyzetére Magyarországon
  2. bátorítani a segítségnyújtásra, hiszen sokféle módon tehetünk a kutyákért: pl. valós és virtuális örökbefogadással, önkéntes munkával, adománnyal
  3. hangsúlyozni a felelős állattartás, az állatokhoz méltó bánásmód fontosságát és szabályait.

A Pedigree® Örökbefogadási Program 2006-ban kezdődött az Egyesült Államokban, és az ott elért sikerek nyomán terjedt tovább más országokba is. Kanada, Brazília, Chile, Ausztrália, a Dél-Afrikai Köztársaság, az Egyesült Királyság, Németország, Franciaország és Ausztria után 2009-ben Hollandia, és a közép-európai régióban elsőként Magyarország is csatlakozott a programhoz.

A programmal több üzenetet is közvetítünk. Egyrészt a menhelyen élő kutyák helyzetének bemutatásával, a probléma köztudatba emelésével szeretnénk örökbefogadásra ösztönözni, lendületet adni a jelenleg is gazdira váró kutyák otthonra találásának. Másrészt nagyon fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy nemcsak örökbefogadással, hanem sokféle egyéb módon is lehet segíteni a menhelyen élő kutyákon. A legtöbb állatmenhely örömmel veszi az önkéntes munkát, legyen szó látogatásról, kutyasétáltatásról, adminisztratív feladatok elvégzéséről. Sokat segíthet az adomány is, nem csak a pénzbeli támogatás, de például kutyaházak vagy eledel formájában is lehet segíteni egy menhely mindennapi munkáját. A virtuális örökbefogadással pedig azok a felelősen gondolkodó kutyabarátok is gazdikká válhatnak, akik életkörülményeik miatt nem tudnának megfelelő környezetet biztosítani egy háziállat számára.

A megfelelő információk összegyűjtésével és széleskörű kommunikálásával azt reméljük, hogy megkönnyítjük a segítségnyújtás lehetőségét az érdeklődők és a segíteni vágyók számára.

Legfontosabb, alapvető célkitűzésünk a felelős állattartás és az állatokkal való helyes bánásmód ismérveinek közvetítése.

  • A programban részt vevő menhelyek a kutya ivartalanított, chipezett állapotban történő örökbeadása mellett új életének további nyomon követését is fontosnak tartják.
  • Az Örökbefogadási Program honlapján „Örökbefogadási útmutatót” és „Készen állsz?” kérdőívet helyeztünk el, hogy a leendő gazdi felmérhesse, valóban készen áll-e egy háziállat befogadására.
  • Internetes portálunkon azokra a lehetőségekre is felhívjuk a figyelmet, melyekkel megelőzhető, hogy kevesebb kutya kerüljön az utcára: ivartalanítás, microchip.
  • További fontos tudnivalókat is találnak az érdeklődők a helyes kutyatartásról (nevelés, mozgásigény, rendszeres állatorvosi ellenőrzés, stb.)

A Program támogatása

Annak érdekében, hogy a programhoz és lelkes csapatunkhoz minél többen csatlakozzanak ebben az évben online kampányt indítottunk, mely a közösségi média berkeiben szólítja meg az állatbarátokat. Twitteren (http://twitter.com/Pedigree_HU) és a Facebookon (Pedigree Örökbefogadási Program néven) egyaránt elérhetőek vagyunk, sőt, a mindennapi hírek és információk mellett Facebook klubunk tagjai minden egyes regisztrációval támogathatják egy gazdátlan kutyus napi eledelét.

Nemcsak a közösségi média tagjait, hanem a közvélemény figyelmét is szeretnénk felhívni a program fontosságára. Ezért idén is a népszerű és elismert színművésznőt, egyben igazi állatbarátot, Hegyi Barbarát kértük fel, hogy legyen a Program „Nagykövete”. A művésznő tavaly nyáron a kampány keretében örökbe fogadott egy komondort, erről részleteket honlapunkon a Hegyi Barbarával készült interjúban olvashatnak.

Mint a felelős állattartás mellett állást foglaló cég, mi magunk is gyakran beszélünk az Örökbefogadási Programról és a cél iránti elkötelezettségünkről sajtókonferenciákon és egyéb, a közvélemény érdeklődésére számot tartó fórumokon.

2009-ben a Pedigree® Örökbefogadási Program elérte kitűzött célját, összejött a 10 millió forint

Hűséges vásárlóink segítségével 2009. október 6-án az öt tavalyi partnermenhely számára átadhattuk a korábban felajánlott, összesen tíz millió forint értékű adományt, mely teljes egészében a hűséges vásárlók által megvett, az akcióban résztvevő Pedigree® termékekből jött össze.

2010-ben a Pedigree® Örökbefogadási Program újabb menhelyeket támogat, idén talán több mint 10 millió forinttal

2010-ben június 1. és november 30. között gyűjthetik a vásárlók a Pedigree® termékek megvásárlásával az adományt az idei nyertes menhelyek számára. Célunk, hogy vásárlóink segítségével ez év végén is átadhassuk a korábban felajánlott összesen tíz millió forintot, vagy akár ennél nagyobb adományt is. Amennyiben több pénz gyűlik össze 10 millió forintnál, a partnermenhelyek között egyenlően kerül elosztásra az adomány.

A beérkezett pályázati anyagok közül 2010-ben a Pedigree® Örökbefogadási Program nyertes menhelyei:

  • Barcsi Természet-és Állatvédő Egyesület
  • Nagykanizsai Élettér Állat-és Természetvédő Egyesület
  • Siófoki Állatvédő Alapítvány
  • Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület
  • Tappancs – Szeged Állatvédő Alapítvány
Partnereinknek „Örökbefogadási csomagot” is biztosítunk, amely egy kezdőcsomag azok számára, akik az adott partnermenhelyről örökbe fogadnak egy kutyát. Az ajándékcsomagban Pedigree® eledelek és információs kiadvány található, összesen mintegy 1000 csomag, több mint 1,3 millió forint értékben.







oldal tetejére