Bemutatás:
Az Elhagyott állatokért Első Sárréti Regionális Állatvédő Egyesület 2004-ben alakult püspökladányi székhellyel.
Szervezetünk azért jött létre, hogy betöltse azt az űrt, amely a környező településeken és Püspökladányban volt tapasztalható a gazdátlan állatok elhelyezése terén. Esélyt adunk azoknak az állatoknak otthont találni, akikről a gazdáik lemondanak, menhelyi gondozás keretében.
Az állatok többsége, ugyanúgy, mint az ember társasági lény, a jövőjük szempontjából fontos, hogy együtt éljenek fajtársaikkal vagy épp az emberrel. Önmagukban elpusztulnának. Nem beszélve a nagy bölcs, Saint Exupery mondásáról: „Egyszer és mindenkorra felelőssé lettél azért, amit megszelídítettél.”
Ez vezet minket, és reméljük, ez a világ lassan belátja, hogy csak együtt mehetünk előre. Ez az, ami miatt nap mint nap tesszük a dolgunkat.
Mivel az egyesületünk pályázat, és az adó 1 % gyüjtése során jut pénzhez, a kereteink ahhoz igazodnak, amennyit az adott évben kiosztanak számunkra. Ez nagy segítség, saját költségen egy folyamatosan ’növekvő’ menhelyet lehetetlen fenntartani.
Emellett sokat jelentenek azok az összegek, amelyeket a lakosságtól időről-időre adományként kapunk: ha csak a napi adag tápot tudjuk megvenni belőle, már azzal is könnyebb, de az állatok járnak igazán jól. Szintén sokat segít, ha palát, edényeket, kutyaházat, kerítésdrótot, építőanyagokat, stb. kapunk ajándékba.
Ezért kérjük azokat az állatszerető, segíteni vágyó embereket, ha van a felsoroltak közül fölösleg, ne dobják ki, gondoljanak ránk, nekünk ezekből soha nem elég. Nemcsak építünk, hanem újjáépítünk is, ami esetlegesen elromlik vagy tönkremegy.
Ahhoz, hogy tovább tudjunk működni, elengedhetetlen az összefogás.
Bár a hála érte nem más, mint sok-sok kutya puszi, mi úgy gondoljuk, akik minden nap az elhagyott állatok között vagyunk, hogy emiatt éri meg igazán.
Segítségüket előre is köszönjük.
Tisztelettel: Joó Attiláné
Miként segíthet:
Bankszámlaszám:
10403459-34513198-00000000
Adószám:
18567362-1-09