• előző
  • 1/5
  • következő

Megtetszett Önnek Vica? Tegye be kedvencei közé!

Lépjen be vagy Regisztráció

Vica

már gazdára talált.

Bemutatás:

Vicát az újtelepi temetőnél ütötték el, még egy hónappal ezelőtt, és magára is hagyták az út szélén. Valahogy elkúszott a temető kerítése mellé, iszonyatos fájdalmak közepette, várta, hogy történjen valami. Az arra sétáló emberek figyeltek fel rá, és értesítettek minket. Kiérkezésünkkor egy rémült, rettenetes fájdalmakkal küszködő kislányt találtunk. Azonnal a tatai állatkórházba lett szállítva, ahol megállapították, h a medencéje 3 helyen eltört, amit műteni kell. Elkeseredtünk, mert ez bizony nagyon sok pénzbe kerül, nem biztos, hogy a tappancs megteheti, hogy egy kutyusra ennyit áldozzon, mert akkor a többitől veszi el a pénzt. De megbeszéltük, hogy megpróbálunk hozzá pénzt szerezni, a lakossághoz fordulunk, hogy megmenthessük Vicát, hiszen egy nagyon fiatal, egyébként életerős kislány.
Aztán jött a jó hír, hogy Vicát nem kell műteni, ugyanis úgy tört a medencéje, h nem mozdult el, és szépen porcosodik is már. Most egy hónappal a balesete után már lábra tud állni, és segítséggel pár lépést is meg tud tenni. Rohamosan javul az állapota, valószínűleg egy hónapon belül újra egészséges lesz, és örökbe lehet őt fogadni, már csak egy ivartalanításon kell átesnie.

Nagyon kedves kutyus, mindenkinek nagyon örül, mindenkivel nagyon jól kijön. Az embernek nagyon hálás a rengeteg törődésért, és figyelemért. Biztos, hogy nagyon jó társa lesz bárkinek is, aki haza viszi. Rövid szőre és vékony testalkata miatt mindenképpen benti kutyus szeretne lenni, ahol odabújhat a gazdi lábához. Vicáért érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehetséges.

Becsült születés ideje:
2009. december 1. hete

Nem: Lány

Fajta: Keverék

Méret: közepes (5-15 kg)

Lakásban tartható

Gyerek mellé ajánlott

Ivartalanított

Kutyákat szereti

Örökbefogadták

Vica elérhetősége:

Tappancs Állatotthon Alapítvány

2800 Tatabánya,

Tatabánya - Síkvölgy

30/246-0418, 30/501-1920, 20/238-5044, 20/931-2808, 70/772-5003

e-mail: tappancsalapitvany@gmail.com