Megtetszett Önnek Oli? Tegye be kedvencei közé!
Lépjen be vagy Regisztráció
Oli
Bemutatás:
Oli egy nagyon kedves és lehengerlő legény, aki egy lakossági bejelentés következtében került a menhelyre. Igaz a bejelentés a másik kutyusról szólt, de a helyszínre érve azonnal észrevettük, hogy Olinak sokkal súlyosabb a helyzete, mint jelzett társáé. Közelebbről megvizsgálva: csont és bőr volt, a hasfala kőkemény, és puffadt. A teste hemzsgett a bolháktól, szó szerint ették a kutyát a bolhák. A testén jó formán alig volt szőr és több testtájékát is felfekvéses sebek borították. Ennek a kis fickónak azonnal orvosi segítségre volt szüksége, mert ha ebben az állapotban maradt volna, rövid időn belül elpusztul. Tulajdonosai nem szerettek volna, illetve nem tudtak áldozni gyógykezelésére, ezért lemondtak erről a tüneményes kis fickóról, aki eddigi életét egy 3 métere láncon élte, borzasztó körülmények között.Egyből az orvoshoz siettünk vele, ahol azonnal megkezdték a kezelését és az élősködők kiírtását.
Mostanra kezdi szépen összeszedni magát, nagyon barátságos és kedves kutyus. Élvezi a hatalmas séltákat, amiket önkénteseinkkel tehet. Pórázon szépen sétál, bár még egy kicsit húz. Tele van energiával, szőre szépen visszanőtt és súlya is szépen alakul. Már csak egy szerető, meleg családi fészek hiányzik az életéből, akik elfeledtetik vele előző rossz tapasztalatait és megmutatják neki, milyen is az amikor egy kutya, a család teljes jogú tagja. Elbűvölő pofijába azonnal beleszeret aki meglátja, más kutyákkal jól kijön. Kis termete miatt mindenképpen bentre szeretne költözni. Oliért érdeklődni a megadott elérhetőségeken lehetséges.
Becsült születés ideje:
2011. február 2. hete
Nem: Fiú
Fajta: Keverék
Méret: kicsi (0-5 kg)
Lakásban tartható
Gyerek mellé ajánlott
Kutyákat szereti
Örökbefogadták
Oli elérhetősége:
Tappancs Állatotthon Alapítvány
2800 Tatabánya,
Tatabánya - Síkvölgy
30/246-0418, 30/501-1920, 20/238-5044, 20/931-2808, 70/772-5003
e-mail: tappancsalapitvany@gmail.com