• előző
  • 1/4
  • következő

Megtetszett Önnek Csuporka? Tegye be kedvencei közé!

Lépjen be vagy Regisztráció

Csuporka

már gazdára talált.

Bemutatás:

Csuporka (Csupi) 2 év körüli, alacsony termetű kan kutya (marmagassága 23 cm, súlya kb. 10 kg). Imádnivaló, bájos, kedves apróság, ugyanakkor karakán, belevaló kutyi. Iszonyú körülmények között tartották egy tanyán, hogy jelezze az idegeneket és megfogja az egeret, patkányt. Sokszor egy forgalmas út mellett bóklászott magányosan, az a csoda, hogy nem ütötték el. Csupit nem szerették, elhanyagolták, sőt, nyűgnek tekintették, nem kapott megfelelő minőségű élelmet (talán ezért is lett az alsó fogazata ilyen előreálló), védőoltásokat, soha nem dicsérték, meg nem simogatták. (Magukért beszélnek a kozmetika előtti és utáni képek.) Talán ezért is vágyik mindennél jobban a szeretetre, törődésre, az emberi érintésre, szóra, finom falatokra, a játékra. A kedvence lett a labda, alig várja, hogy eldobjuk neki, boldogan rohanhasson utána és közben tündéri hangokat hallat. Néha még a nadrág szárát is morogva cibálja, csak hogy magára vonja a figyelmet. Minden kutyával barátságos, eddig csupán egy, vele hasonló méretű és korú kan aprósággal akasztotta össze a bajszát. A cicát feszülten nézegeti, lehet, hogy nem bántaná, de nem szívesen adnám cica mellé. Az emberekkel nagyon jó a kapcsolata, a 10 éves fiamnak és a férjemnek is puszival, nyalogatással hálája meg a kényeztetést. Egyelőre nem szobatiszta, jelölget a lakásban, de mivel előtte soha nem élt lakásban, ezt még szoknia kell. A kertben eleinte kereste, hol lehet kimenni, szokatlan volt számára, hogy nem csámboroghat el, de a kerítésen nem próbál átmászni, ezért csak biztonságos kerítéssel rendelkező otthont keresek a számára a lakásba való bejárás lehetőségével. Ha elmegyünk, és magára marad a többi kutyával, nyüszíteni kezd. A játékban nem igazán igényli a kutyatársaságot, de nem szeret egyedül lenni, így inkább másik kutya mellé ajánlom.

Oltási programját megkezdte, külső- és belső parazita ellen védve van, hamarosan átesik az ivartalanításon is.

Csupi után érdeklődni lehet a +36(70)6100-723 +36(70)6100-723

Becsült születés ideje:
2008. június 1. hete

Nem: Fiú

Fajta: Keverék

Méret: közepes (5-15 kg)

Kertesházban tartható

Lakásban tartható

Gyerek mellé ajánlott

Ivartalanított

Kutyákat szereti

Macskákat szereti

Menhelyre került: 2010.01.01

Örökbefogadható: 2010.01.01

Örökbefogadták

Csuporka elérhetősége:

Mancs-Rancs Állatmentő Alapítvány

2051 Biatorbágy,

06-30-3119701

e-mail: eva.sterk@mancsrancs.hu