Megtetszett Önnek 5443? Tegye be kedvencei közé!
Lépjen be vagy Regisztráció
5443
Bemutatás:
2011.07.01-én M-on kóborolt. Kóborlás eredményeként került először a menhelyre, nem tudni honnan jött, miért csatangolt el, milyen közegből érkezett. Mindenesetre nagyon meg volt szeppenve, de csendesen tűrte az emberek érdeklődését hogyléte felől. Ám minden nappal egyre bátrabb lett; eleinte még a sarokba húzódott menedéket keresve, ha meglátott valakit cellájához közeledni, később viszont már húzta szíve az emberekhez és egyre bátrabban bújt hozzájuk. Nagy öröm egy menhelyen, ha lakói fel tudnak oldódni, de a legnagyobb, amikor gazdira találnak. És ez a lányka egyik napról a másikra elérte a létra legfelső fokát, a boldogság szintjét, hiszen valaki belészeretett. Tündérmesébe csöppent. Ám a történet vége túl hamar ért véget és közel sem volt a happy-hez; visszahozták, újra a menhelyen kellett találnia magát. Hogy mi lehetett a baj, azt nem tudni; de a miértek talán nem is fontosak.. A legszörnyűbb dolog ami egy állattal történhet, ha meglebegtetik előtte leghőbb vágyát, kezébe adják egy pillanatra, aztán elveszik tőle, Őt pedig visszaeresztik abba a mély és sötét gödörbe, ahonnan kiemelték.. Innen néz most hatalmas, csillogó szemeivel az emberre és tekintetével súgja: gazdit szeretnék, családot, törődést; ezúttal már valódit.. További információk CSAK TELEFONON: 20 424 5367, 20 8060 175, vagy személyesen: Vác, Külső Rádi úton: h-p: 8-16 szo: 8-12. Képei: http://gallery.site.hu/u/Vaci_Menhely/uj-lakok/5443/
Becsült születés ideje:
2009. augusztus 1. hete
Nem: Lány
Fajta: Keverék
Méret: közepes (5-15 kg)
Kertesházban tartható
Lakásban tartható
Gyerek mellé ajánlott
Kutyákat szereti
Menhelyre került: 2011.07.01
Örökbefogadták
5443 elérhetősége:
Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány
2600 Vác,
Külső Rádi út
27-313284, 20-4245367
e-mail: zoldm@dunaweb.hu