Régi lakói voltak kutyaotthonunknak. Zsuzsi, ez a szép, tiszta, nyugodt kutyuska – érthetetlen módon – soha nem keltette fel senki érdeklődését. Pedig nagyon jó természetű, az a fajta, aki nem okoz gondot, olyan igazi családi kedvenc.
Redet elütötte egy autó, így került hozzánk. Nagyon visszahúzódó volt, de megbarátkozott velünk. Meggyógyult, de a gazdája nem kereste. Egyszer már örökbe fogadták, de rövid idő alatt visszahozták, mert nem ugatott. Ettől függetlenül nagyon helyes fiúcska, és jó jelző, ha oka van rá.
Együtt voltak egy kennelben, s nagyon megszokták egymást. Red, mint egy udvarias férj, mindig átengedte Zsuzsinak az első falatot.
Évek teltek el…, mire jött egy kedves hölgy, aki két kutyát szeretett volna. Több jelölt is akadt, de végül Zsuzsi és Red mellett döntött.
Nagyon örülünk, hogy együtt maradhattak, reméljük, hosszú életük lesz szerető gazdájuk mellett.
Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány, Sátoraljaújhely