Sajnos, a bekerülése körülményeinek köszönhetően, egyik lába sérült lett, s későbbi vemhességei ezen a helyzeten tovább rontottak. Anyagi lehetőségeink nem engedtek meg a komolyabb orvosi beavatkozást.
Csoki mára a „szépkorba” lépett, s bizony a hátsó lábai már szinte felmondták a szolgálatot. Élni akarása azonban nem ad okot az elaltatásra, pedig sok látogatónak ez az első kérdése, hogy miért nem altatjuk el?
Az árvíz utáni segítségnyújtóink egyike volt a Jane Goodall Intézet csapata, akik nagyon megszerették Csokit. Elhatározták, hogy segítik a mozgását valamilyen szerkezet alkalmazásával.
Először egy kerekes szék jött számításba, de kicsinek bizonyult, most egy hámot küldtek, ami megfelelőnek tűnik. Csokinak nagyon tetszett a mozgás öröme, bár eléggé elfáradt, hiszen sokáig csak csúszkálni tudott.
A történet már eddig is fantasztikus, de hol van még a happy end: Csokit örökbe fogadták. Az Úr, aki személyesen hozta a sétára alkalmas eszközt, örökbe fogadta az öreg hölgyet. Budapesti otthonában azóta reggel-este sétáltatja, kennelt készít neki, s időpontra megy az Állatorvosi Egyetemre, ahol alaposan utánajárnak betegségének, s talán még az is kiderül, hogy gyógyítható a betegsége.
Az ilyen történetekért érdemes ezt a munkát végezni, mert még van remény, lehet bízni az emberekben.

Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány, Sátoraljaújhely