Elérte céljait a Pedigree® Örökbefogadási Program! A fél éven át, áprilistól szeptemberig tartó hazai kampány eredményeként október 6-án átadhattuk a 10 millió forintos támogatást az év elején kiválasztott 5 együttműködő menhelynek:
• Assisi Szent Ferenc Állatmenhely Alapítvány,
• Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület Állatbarát Tagozat,
• NOÉ Állatotthon Alapítvány,
• Tolna Megyei Állat és Természetvédő Alapítvány,
• Zemplén Gazdátlan Állataiért Alapítvány.
„A Pedigree® Örökbefogadási Programnak több célja volt” - hangsúlyozta Ács Tamás, a MARS Magyarország ügyvezetője. „Elsődlegesen a felelős állattartási kultúra további fejlesztése, azon belül is az örökbefogadás népszerűsítése Magyarországon.
A kampány honlapja segítségével szeptember végéig közel 1300 kutyát fogadtak örökbe, és jelenleg is közel 2000 kutyus vár gazdára. Vállalatunk már hosszú évek óta elkötelezettje a felelős állattartási kultúra megteremtésének, állatmenhelyekkel történő együttműködésben. Korábbi programjaink lehetővé tették a magyarországi menhelyek megismerését, így ezévi másik célunk a menhelyek megsegítése is volt a Pedigree® termékek árbevételéből. Köszönettel tartozunk tehát azoknak a márkahű vásárlóknak, akik ezévben is rendszeresen vásárolták és ezzel lehetővé tették, hogy most öt menhely számára átadhassam a korábban felajánlott összesen tíz millió forintot.”
A kampány nagykövete, Hegyi Barbara saját kutyája mellé maga is örökbefogadott egy menhelyi komondort, aki új családjában a Dió nevet kapta. „Ez a nagy cég ezt a kampányt azért indította el, mert fontosnak tartotta az elhagyott kutyák sorsát. De különösen a felelős állattartási kultúra erősítését. Örülök, hogy ebben részt vehetek, ezt képviselhetem. Ha az emberek elkezdenek azon gondolkodni, hogy örökbe fogadjanak egy kutyát - el is indult ez a folyamat-, amely nem lenne baj, ha divattá válna. Legyen akár “trendi” az örökbefogadás, mert annál kevesebb kóbor kutya lesz!”