Hírek, események

A tatabányai Tappancs lett az ország kedvenc menhelye
a Facebook szavazás második fordulójában – Több mint 1000 kg eledel adományt kaptak a tatabányaiak, a szavazás pedig folytatódik.
2010-ben is elérte céljait a Pedigree® Örökbefogadási Program
A 2010-es Pedigree® Örökbefogadási Program keretében közel 10 millió 200 ezer forint adomány gyűlt össze.
Segélykoncert az állatokért 2010.
2010. szeptember 18-án, szombaton kerül megrendezésre a NOÉ Állatotthon Alapítvány által megszervezett: "Segélykoncert az állatokért 2010" című egész napos programsorozata.

további híreink

Urma története

2009-08-11

Urma is utcáról bekerült, talált kutya. Mivel külső jegyei alapján harci kutya jellegű, ezért ódzkodtak tőle az emberek. 5 évig élt a menhelyen. Viszont természete teljesen meghazudtolja kinézetét: ő egy vidám, játékos szuka, aki ha örült, annyira csóválta a farkát, hogy véresre csapkodta a saját testét.

Igazi örökmozgó, aki most egy Magyarországon élő német családhoz került, egy pointer kan kutya mellé, ahol a szuka meghalt. Rögtön beilleszkedett a családba. Urma azóta az abszolút házőrző szerepét tölti be.